2012. február 29., szerda

Varrjunk együtt játék 5.

3D-s szélforgó!
Ma este sikerült végre ezt a feladatot is befejeznem.Elsőre nagyon tetszett ,vagyis maga a minta még most is tetszik,csak hát amikor elkészítem a képeket róla,hát igen ,akkor előjöttek a hibák.
Mivel a kész blokk méret sem lett jó,így ezt újra elfogom készíteni,csak még azt nem tudom ebből mit fogok készíteni.

2012. február 26., vasárnap

Varrjunk együtt játék! 6.

Nagyon sok dologgal elmaradtam,amit a héten majdnem sikerült is pótolnom!
Az egyik ilyen dolog Mónika által adott feladat,a katedrál ablak.




Ezt a fajta technikát sem készítettem még,s elég így elég izgalmas volt .Először nagyon kicsi lett a négyzetem,(6x6-s volt összehajtva) amiből így 5 db kellett volna terveim szerint egymás mellé varrni.Hát ez egy kicsit aprólékos lett volna elsőre,s így a nagyobb változat mellett döntöttem s ilyen lett.Tegnap délután olyan szépen sütött a nap,hogy kb. egy órát a teraszon varrtam.Remélem,egyre többször lesz már ilyen!
Mivel  nagyon szép idő van kint ,így egy kis udvar rendezés is szerepel a terveim között a mai napra. Azért a varrás sem fog elmaradni,s a hiányzó blokkok befejezése is sikerül ma.


Nagyon szép vasárnapot mindenkinek!

2012. február 18., szombat

Díj

A "Sokoldalú bloggel"  díjat Lucától kaptam!
Nagyon meglepődtem,s még egyszer szeretném megköszönni,hogy rám gondolt.
    A díjjal járó teendők:
        -Köszönd meg a díjat,akitől kaptad
        -7 dolgot írj magadról:


              1.   Foltvarrás -    függő lettem!      
              2.  Szeretem a közös varrásokat a csoportommal
              3.  Minden évben nagy hévvel vágok bele a kertészkedésbe
              4.  Mindig időhiányban szenvedek
              5.  Skorpió vagyok
              6.  Szeretek erdőben sétálni
              7.  Sokat nevetek

 -Küld tovább 15 bloggernek,akiket kedvelsz,illetve értesítsd őket!
                 

 Első helyre Én is Mónikát szerettem volna rakni,de nagyon sokan megelőztek. Ő valóban egy sokoldalú,segítőkész ember!
 Akiknek küldöm:
                                        http://bori-boriblogja.blogspot.com/
                                        http://marikamama.blogspot.com/
                                        http://foltvarroncz.blogspot.com/
                                        http://mamivonat.blogspot.com/
                                        http://czkriszta.blogspot.com/
                                        http://dunaildiko.blogspot.com/
                                        http://loma6.blogspot.com/
                                        http://www.jucuskreativkodasai.blogspot.com/
                                        http://marcsihobbi.blogspot.com/
                                        http://beszand.blogspot.com/
                                       http://lonciblogja.blogspot.com/
                                        http://foltmoly.blogspot.com/   
                                        http://www.angelpatches.blogspot.com/ 
                                        http://ezkriszti.blogspot.com/
                                        http://harsfoltok.blogspot.com/

2012. február 16., csütörtök

Édes


A mai bejegyzésemben,Anyósom,vagy ahogy a család hívja Édes munkáját szeretném megmutatni.Amikor elkezdtem a blog írását tervbe vettem,hogy az Ő munkáiból is fogok készíteni egy gyűjteményt, amiből egy-egy darabot a blogon is bemutatok.  Régebben kézimunkázott,kötött ,de a mai napig horgol. A család minden tagjának van az Ő általa készített kézimunkából.
Azért azt megemlíteném,hogy Ő lassan eléri a 80 évet,s reméljük még sok szép kézimunkát fogok tudni megmutatni abból is amit mostanában készít.  
Bízom benne,hogy mások is meglátják ebben a terítőben a szépséget és a szeretetet.                                                                                                 

.

2012. február 15., szerda

GPS tartó


 Szép estét Mindenkinek!

Szeretném megmutatni a tegnapi alkotásomat! Több képet is készítettem,
de igazából mégsem látszanak a színek.Remélem,hogy a tanulás,a gyakorlás ebben is megmutatkozik.

2012. február 14., kedd

Az első!

Nagyon gyorsan elment a mai este, most látom milyen késő van!
De ma olyan dolog történt, amit mindenképp szerettem volna leírni.
Nem tudom,hogy a kedves varrótársak hogyan élték meg ezt a dolgot,de Nekem megdobogtatta a kicsi szívem.Szóval a mai napon a kedves Férj azt kérdezi Tőlem,hogy nem tudnák-e készíteni az Ő kis navigációs kütyüjének egy kis tartót.Legyen egyszerű,itt és itt legyen rajta egy lyuk .(Ezt most egy kicsit lenagyoltam)
 Én ettől nagyon boldog voltam,mert hát ki ne örülne egy ilyen felkérésnek.
Sajnos mivel már késő van, így a kép amit készítettem róla nem lett jó,mert hát ugye azonnal nekiláttam az elkészítésének.Na de majd később bepótolom.


Jó éjszakát!

2012. február 11., szombat

Neszesszer


Tegnap ahogy nézegettem az előző neszesszert amit készítettem,  eldöntöttem, hogy változatok a formáján.
Mivel nincs nagy tapasztalatom a készítésében, így elsőre csak két dolgot rajzoltam át a szabásmintán,s ilyen lett.


Szép hétvégét!
Marica

2012. február 10., péntek



Ajándékba készítettem ezt a neszit,s ma át is adtam.

   
Köszönöm, hogy benéztél hozzám! 
Marica

2012. február 8., szerda

Konzervdoboz

Tavaly ősszel ,mikor Méhikénél jártam  közös varráson,láttam,hogy hasonló dobozban tartja az eszközeit.Hihetetlen ,hogy felnőttek leszünk és elfelejtünk olyan  apró dolgokat amit gyerekkorunkban már készítettünk valamilyen formában,s ha újra meglátjuk nagyon ötletesnek találjuk.Én ezt a ceruzatartót egy kisebb konzervdobozból  készítettem.
Már akkor szerettem volna elkészíteni,de mindig váratott magára.
Sajnos ,a színek nem tökéletesen látszanak.

2012. február 6., hétfő

3. és 4. blokk

Újabb két feladattal lettem kész amit Mónika adott nekünk.Egy kicsit le vagyok maradva,mert mindegyikből  
készítettem egy mintadarabot is.
Nekem így sikerültek,ezek már a végleges darabok.


Ezen a képen megpróbáltam a hármat együtt lefényképezni.

Hát a fénykép készítését is gyakorolni kell még.Mivel a kelta mintát kihagytam így az lesz a következő.

2012. február 3., péntek

1.

Ilyen lett helyesen összevarrva.

Nyílhegy-blokk

Ilyen lett az Én első nyílhegy blokkom.
Természetesen annak ellenére,hogy többen felrakták már előttem a saját blokkjukat, Nekem mégis sikerült rosszul összevarrni.

2012. február 2., csütörtök

Egy rövid szabadnap.

A mai nap nagyon gyorsan elment.Nagyon sokat varrtam.Az én kis szakkörömben varrógéptakarót fogunk készíteni,s ehhez kellett előkészíteni az anyagot, applikálni illetve a három réteget összetűzni.
Mivel még január elején csatlakoztam Hopp Mónika játékához ,s  nem sikerült az első nyílhegy blokkom, így ma azt is újra elkészítettem.Én mint kezdő úgy gondolom nagyon jó dolog, s egyben nagyon nehéz amit Mónika elkezdett. Számomra viszont nagyon nagy lehetőség a tanulásra.Köszönöm.
Powered By Blogger